2010. november 30., kedd

Súlyos testi sértés kísérlete és nemi erőszak gyanújával – szabadlábon?


– sajtóközlemény (2010. november 30.) –

A szexuális erőszak áldozatai számára segítséget nyújtó KERET Koalíció („Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért”) – amely 2010-ben alakult meg magyarországi civil jogvédő szervezetekből: Amnesty International Magyarország, MONA Alapítvány, NANE Egyesület, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, PATENT Egyesület  – megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Fővárosi Bíróság szabadlábra helyezte Damu Roland sorozatszínészt.
Damut 2010. november 18-án volt barátnője ellen elkövetett súlyos testi sértés kísérlete és erőszakos közösülés bűntette miatt állították elő, vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba. Tíz nap elteltével azonban a Fővárosi Bíróság elfogadta Damu ügyvédjének fellebbezését, amelynek érvelése szerint a gyanúsítottnak nincs lehetősége meghiúsítani az eljárást. Mindeközben a nyomozás folytatódik tovább.
A témával, azaz a partnerkapcsolati erőszakkal foglalkozó szervezetekként felelőtlennek és cinikusnak ítéljük a Fővárosi Bíróság döntését. A bántalmazó előzetes fogva tartásának megszüntetése súlyos fenyegetést jelent nemcsak az eljárás lefolytatásának menetére, de a sértett biztonságára nézve különösen. A párkapcsolati erőszak természetéből adódó sajátossága, hogy az elkövetők jogosnak érzik a partnerükkel szemben elkövetett tetteiket: nem tudunk egyetlen olyan esetről sem, amikor a bántalmazó a rendőri intézkedést követően ne vallotta volna magát ártatlannak. Ezért az a sokat hangoztatott tény, hogy a színész tagadja a vádakat, és poligráfos vizsgálatot kér magára, az ügy elbírálása szempontjából nem bír jelentőséggel. Jelen esetben a terhelt bizonyítottan erőszakos, nőbántalmazó előélete legalább annyira valószínűsíti a mostani bűncselekmények elkövetését, mint a sértetten lévő külsérelmi nyomok. Ugyanakkor, az orvosszakértői vizsgálat megállapítása, amely szerint a sértett nemi szervén nem látszik durva erőszakra utaló nyom, nem bizonyítja a szexuális erőszak meg nem történtét, mivel a szexuális erőszak az esetek döntő többségében nem okoz elváltozást a nemi szerven. Az ENSZ CEDAW Bizottsága – amelynek egyik feladata a nők elleni diszkrimináció minden formájának megszüntetését célzó kormányzati erőfeszítések ellenőrzése – több ízben felszólította már Magyarországot, hogy a szexuális erőszak büntetőjogi meghatározása ne a fizikai erőszak alkalmazásán, hanem a sértett részéről a beleegyezés hiányán alapuljon. Emlékeztetünk arra is, hogy a nemzetközi egyezmények alapján a magyar államnak kötelessége a nők elleni erőszak minden formájával szembeni hatékony és szakszerű fellépés, amelynek két fő pillére az elkövetők felelősségre vonása és az áldozatok biztonságának és védelmének biztosítása. Felkérjük a Legfelsőbb Bíróságot, hogy tegye közzé azokat a szakmai szabályokat, melyek általánosságban, és különösen a nők elleni erőszak eseteire nézve, iránymutatást adnak az eljáró bíróságok számára az előzetes letartóztatással kapcsolatos döntések meghozatalához.
Aggasztó jelképes üzenetet hordoz, hogy a Damu-ügy legutóbbi fejleményére éppen a „16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen” idején került sor: a november 25. és december 10. közötti időszak a nők elleni erőszak jelenségére való évenkénti figyelemfelkeltő rendezvények ideje a világ számos országában, így Magyarországon is.

KERET – Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért
http://keretkoalicio.blogspot.com/

Nők mint az erőszak áldozatai a médiában



pódiumbeszélgetés –

Civil szervezetek munkatársai, valamint  a nyomtatott és az elektronikus médiában dolgozó újságírók beszélgetnek –  elsősorban:

az áldozathibáztatásról,                                                             
a nők elleni erőszak romanticizálásának jelenségéről,
a médiában megjelenített-megszólaltatott áldozatok védelméről,
a nők elleni erőszak hiteles megjelenítésének igényéről.

Időpont: 2010. november 26. (péntek) 14.00 órától

Helyszín: ELTE BTK, Budapest, Múzeum krt 6-8., Kovács Máté terem (földszint)

Moderátor:
– Pap András László (ELTE)

Résztvevők:
– Bombera Krisztina (MTV)
– Janecskó Kata (Index)
– Makki Marie-Rose (Hetek)
– Ónody-Molnár Dóra (Népszabadság)
– Spronz Júlia (PATENT Egyesület)
– Horváth Éva (NANE Egyesület)
– Balogh Lídia (MONA Alapítvány)

A rendezvény a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű kampány* részeként, illetve a Open Society Institute – Nyílt Társadalom Intézet támogatásával valósul meg, az “Improving Support, Protection and Redress for Survivors of Rape and Other Forms of Sexual Violence in Hungary” című projekt keretében.
_______________________________________________________________________________

*A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
A 16 Akciónap programjairól és a korábbi évek eseményeiről itt találhatók anyagok: http://16akcionap.org/